vissza
Béres Zoltán
A Palatábla szerepe a vajdasági magyar nyelvű oktatásban

Elhangzott 2002. 10. 26-án Balatonföldváron, a Sulinet által szervezett A digitális tananyag korszak című konferencián a Szakmai szervezetek projektjei szekcióban. Szekcióvezető Kovács Zoltán.

Az előző előadások hallgatása közben döbbentem rá, hogy mennyi közös vonás található a különböző szerveződésekben, programokban. A mi honlapunkon minden eddig bemutatásra került szervezethez, programhoz van link, illetve van ahhoz kötődő hír. Ezért is érzem hasznosnak, hogy itt összegyűltünk. Ezek a találkozások eredményezhetik azt, hogy a jövőbeni együttműködéseink nem lesznek esetlegesek, hanem tudatosan keresni fogjuk egymást közös céljaink eléréséhez.

Az itt jelenlevő szervezetek, programok közül a Palatábla projektum a legfiatalabb: 2000 márciusában indult. Az ország – Jugoszlávia, és ezen belül Szerbia – elszigeteltségét enyhítendő a külföldi alapítványok komoly pénzeszközökkel támogatták az ország civil szervezeteinek informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseit. Ezt a trendet kihasználva keltette életre a Palatáblát egy szabadkai vállalkozó, Miskolczi József. A projektumot kezdetben a Nyílt Társadalomért Alap támogatta, később társult hozzá a Határon Túli Magyarok Hivatala. A felsoroltakon kívül több kisebb támogatónk is van.

A Palatábla célkitűzése a vajdasági magyar oktatás korszerűsítése a számítógéppel segített tanulás meghonosításával. A célkitűzésből is látható, hogy a Sulinettel közeli „rokonságban” vagyunk. Induláskor a Sulinet, illetve elsősorban annak honlapja szolgált mintául a saját honlapunk elkészítéséhez.

A Palatábla stratégiája élesen elkülönül a Sulinetétől, mivel a programunkat semmilyen infrastrukturális fejlesztés nem kísérte, míg a Sulinet – érzésem szerint – ebbe az irányba tolódott el. Kezdetben a Palatábla legfontosabb tevékenysége a vajdasági magyar pedagógusok számítógépes ismereteinek a megalapozása volt. Hogy erre mekkora szükség volt, azt bizonyítja a következő két ábra is, amelyet a 2000-ben beérkezett 140 jelentkezési lap alapján rajzoltunk.


 1. ábra


2. ábra

Jellemző volt még erre az időszakra, hogy a tanárok nagy része nem tüntette föl a kérdőíven a munkahelyi telefonszámát, nehogy egy telefonhívással kitudódjon, hogy az adott tanár egy civil szervezet nemzeti jellegű projektumában vesz részt.

Tanfolyamaink az első évben a magyar és történelem szakos tanárokat, utána pedig a képzőművészet (rajz) és zene (ének) szakos tanárokat ölelte föl. A 24 órás tanfolyamok, melyek számítógépes alapismereteket nyújtottak ingyenesek voltak a résztvevők számára, és Vajdaság 10 településén kerültek megszervezésre.

Az alaptanfolyamot egy kiegészítő tanfolyam követte, ahol a résztvevő tanárok megismerkedhettek a számítógép használatának lehetőségeivel saját tantárgyuk szempontjából.

Mivel számítógépet nem tudunk adni, illetve a pedagógusok számítógéphez jutását nem tudjuk megkönnyíteni, ezért szükségesnek láttuk multimédiás oktatóeszköz elkészítését, amely jó ösztönzője lehet a tanfolyamainkon megtanultak alkalmazásának. Így készült el 2001 nyarán az Irodalom CD, amely az első ilyen jellegű magyar CD a Vajdaságban. Jelenleg előkészületben van a történelem CD.

Ez évben határoztuk el egy kézikönyv sorozat elindítását Számítógép a tanteremben címmel. Első kötete, amely a zenetanároknak ad útmutatót, már lektorálás alatt áll.

Szerény, 50 CD-t számláló multimédiás lemeztárunk a pedagógusok rendelkezésére áll.

Havonta jelentetünk meg cikket az Új Kép című szakmai folyóiratban azzal a céllal, hogy minél közelebb hozzuk tanárainkhoz a számítógéppel segített tanulás eszméjét, példákkal illusztráljuk, illetve tanácsokkal, ötletekkel könnyítsük meg az első lépések megtételét a számítógép iskolai alkalmazásában. Ezt a célt szolgálja a multimédiás órák látogatásának megszervezése is. 2001-ben Szegeden jártunk a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban, a jövőben pedig szeretnénk a tanfolyamainkon kiképzett tanároknak lehetőséget biztosítani bemutató órák tartására.

Szeretném bemutatni a honlapunkat, különösen annak azon részeit, amelyek a magyarországi tanároknak is hasznosak lehetnek. Levelező listánk elsősorban a hírek, információk terjesztésére alakult, de sok olyan téma vetődik fel, amely a tanári léttel kapcsolatos. Linkgyűjteményünk két év munkájának eredménye. Honlapunkon található fórum is, ahol különböző témák vethetők fel, illetve várnak hozzászólásra. Új rovatunkban letölthető anyagokat gyűjtünk, hogy a fáradságos munkával létrehozott digitális anyagok minél több tanárhoz eljussanak. A honlapon megtalálható az elkészített Irodalom CD internetes változata is.

Végezetül szólni szeretnék a Palatábla jövőjével kapcsolatos meglátásaimról. A szerbiai akkreditált képzési rendszer még csak most van alakulóban. A Palatáblának ebben a rendszerben nagyon jó esélyei vannak a továbbfejlődésre, hiszen az egyedüli ilyen magyar nyelvű program az országban. Szeretnénk a jövőben a tanfolyamköltségeket megosztani az oktatási minisztérium, a különböző alapítványok és a résztvevők között.

A digitális tananyagfejlesztést a jövőben tudatosan, külön költségvetésből szeretnénk végezni, amely később alapját jelenthetné egy digitális tananyagtárnak, esetleg egy digitális könyvtárnak.

Tervezzük, hogy olyan oktatási szakembereket képeztetünk ki, akik a későbbiekben képesek lesznek magalapozni vajdasági magyar távoktatási központot. Itt is jó helyzetből indulunk, hiszen Jugoszláviában jelenleg egyáltalán nem létezik távoktatás.

A távoli jövőben a Palatábla nyitna a tanulók felé is, így felölelhetné az oktatás minden szereplőjét.

A Palatábla a Zenith Műhely civil szervezet keretében működik.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

az oldal tetejére
vissza